Cikkek

Nyomtatás

A Planetáriumok Világnapja

Írta: Kecskeméti Planetárium. Kategória: Űrsuli

A Planetáriumok Világnapja

Minden évben megünnepeljük a Planetáriumok Világnapját, felhívva az emberek figyelmét, milyen fontos szerepet töltenek be a planetáriumok a természettudományos ismeretterjesztésben, illetve milyen hűha élményt képesek nyújtani még ma is ebben a nagy audióvizuális özönben. Az idei évben május 6-án mi nem csak a Planetáiumok Világnapját ünnepeltük, hanem ezzel a programmal kezdődött intézményünk 40 éves fennállásának ünnepségsorozata is. Ezen a napon egész napos ingyenes műsorfolyam várta az érdeklődőket és természetesen az Űrsuli résztvevői sem maradtak ki a jóból, hisz két foglalkozást is tartottunk nekik...

 

A Planetáriumok Világnapja plakátja

Az egyik űrsulis előadásban Gesztesi Albertet láttuk vendégül, aki a Budapesti TIT Planetárium nyugalmazott előadója és több csillagászati könyv szerzője is. Az egyik néhány éve megjelent alkotásában a csillagképekről és az ahhoz kötődő legendákról gyűjtötte össze a tudnivalókat és ennek apropóján nálunk is a csillagképekről tartott előadást a tehetségígéreteinknek, illetve az érdeklődő közönségnek. A programban kiemelt hangsúlyt fektetett, a magyar csillaglegendákra.

Gesztesi Albert mesél a csillaglegendákról

Bár korábban már foglalkoztunk a gyerekekkel a Naprendszer apróbb égitestjeivel, de szerettük volna, ha olyantól is hallanak érdekességeket a témában, aki igazi szakértője a meteoritoknak. Dr Hegedűs Tibor az SZTE Bajai Csillagászati Obszervatóriumának igazgatója látogatta meg szakköröseinket és az érdeklődő kecskeméti közönséget, hogy meséljen ezekről az égitestekről. A közönség soraiban különösen nagy tetszést aratott, a néhány kézbe vehető meteorit.

Dr Hegedűs Tibor egy égi követ mutat