Nyomtatás

Űrsuli a Kutatók Éjszakáján

Írta: Kecskeméti Planetárium. Kategória: Űrsuli

Űrsuli a Kutatók Éjszakáján!

A Kecskeméti Planetárium az NTP-INNOV-22-0047 számú „Űrsuli” pályázati projektjében természettudományok iránt érdeklődő alsótagozatos gyerekek számára tart tehetséggondozó programokat az iskolaévben.

Szabó Balázs előadás tart

A projekt során a résztvevő gyerekek a Planetárium egyedülálló szemléltetési lehetőségei segítségével, megismerkednek az űrtudományok alapjaival. A tehetségműhely foglalkozásai során a természettudományok összefüggéseit, összekapcsolódását fedezik fel a résztvevők a csillagászat és az űrkutatás segítségével. Az űrtudományok különösen alkalmasak a látszólag különálló ismeretek közötti kapcsolatok demonstrálására.

Az iskolaév folyamán heti rendszerességgel tartunk foglalkozásokat, melyeket a Kecskeméti Planetárium szakemberein kívül, meghívott neves kutatók tartanak. A tehetségműhely foglalkozásain nagy hangsúlyt helyezünk a gyakorlati tevékenységekre, többek közt a gyerekek elsajátítják a csillagászati távcső használatának alapjait, megtanulnak éjszakai fotókat készíteni, építünk spektroszkópot, és különféle látványos kísérleteket hajtunk végre, közösen velük.  

Első nyilvános foglalkozásunkat a Kutatók Éjszakájára időzítettük, ahol a résztvevő gyerekek és szüleik részt vehettek egy egész estés változatos programsorozaton. 

A kutatók Éjszakája plakátja

 Ez a programsorozat alkalmas volt, hogy képet kapjanak a tehetségműhely programjairól. A résztvevők közül többen szinte minden előadásra beültek, már itt tapasztaltuk, hogy ezeket a gyerekeket az átlagnál sokkal jobban érdeklik a csillagászat, űrkutatás témái. Sokan még a késő esti felnőtteknek szóló programokon is részt vettek.
 
Szabó Balázs rakétakilövést tart